táv: 30 km, szint: 1100 m
Orion TTE Természetbarát Szakosztály csapata: Csapatkapitány: ifj. Rácz Frigyes, résztvevő tag: Farkas Gyöngyi
A verseny hajnalán hallottam, hogy kopog az eső az ablakon, és csak reméltem, hogy nem fog esni egész nap. Fricivel a vonaton találkoztunk és Piliscsabán a vasútállomásnál neveztünk a túrára. Álmos voltam és nem is reggeliztem, ezért nehézkesen vágtam neki az útnak. kb. 4-5 km-en keresztül próbáltam tartani az iramot a csapatkapitánnyal, aztán kezdtem lemaradozni. Sorban előzgettek ki a rutinos versenyzők, én pedig nyugodt voltam, hogy amíg látok valakit előttem csak nem tévedek el. A terepviszonyok – havas latyak, néhol bokáig, lábszárig érő mennyiségben – jócskán nehezítette a közlekedést, ezért a biztonság kedvéért előszedtem a túrabotokat, hogy legalább az esések számát csökkentsem.
Az első ellenőrzőpont a K- K+ elágazásánál volt. (8 km-nél alig több) Igazából ezután kezdődött a túra izgalmas része, a Nagy-Szénás megmászása. A hegytetőn ijesztő köd volt, amitől aztán nem sokat lehetett látni, illetve olyan erősen fújt a szél, hogy ha kicipzároztam volna a széldzsekimet, tuti elfújt volna. Mivel nem akartam repülni, inkább jól kitámasztottam magam a túrabotokkal, és a hegy füves részén araszoltam előre. A hegy tetején különböző irányokból 2-3 fős csoportok bukkantak fel, szóval nemcsak mi kerestük az utat. Az egyik srác zsákjából előkerült egy térkép és tájoló, nálam is volt, csak lusta voltam előszedni. A helyes irány meghatározása után egy gyors vágta következett lefelé Nagykovácsiba, kezdetben a hóban, ahol sikerült jól fenékre esnem aztán pedig már a betonúton kocogtunk lefelé, egészen a Gyopár Sörözőig, ahol kényelmesen megreggeliztünk, és egy frissítő mellett erőt gyűjtöttünk a további útra. Bár az erőgyűjtés az csak rám vonatkozott, mivel Frici kb. annyira fáradt el, mint én amikor lesétálok a 2.-ról a postaládáig. (Egyébként a sörözőben a biliárdasztal mögött volt egy kis könyvtár rész is, bár a törzsvendégek olvasás helyett a bárpultot részesítették előnyben.)
A Vörös-pocsolya 2. EP. után (7,4 km az előzőtől) viszonylag sűrűn követték egymást a további ellenőrző pontok, a következő a Fekete-fejnél volt (3,6 km) Na, amikor megláttam jó magasan fent a zászlót… huh, nem lett jó kedvem tőle. Még nem jártam ott, de így a táv felén túl azért csak felmásztam oda, ahol találkoztam Anitával, ő regisztrálta a domb megmászását, a 3. EP-t valamivel lentebb találtuk meg.
A 4. EP a Kis-Hárs-hegyi útelágazásnál volt, itt kaptunk csokit, amit rögtön meg is ettem, sejtettem, hogy még csak most jön a következő szakasz neheze. Valójában, amikor átkeltünk Hűvösvölgynél, nem sok hiányzott, hogy felszálljak a buszra, villamosra vagy bármire, annyira nehezen cipelték már a lábaim a súlyomat, meg a hátizsákét, de azért elég ciki lett volna a vége előtt nem sokkal feladni, főleg, hogy igazából fáradt még nem voltam.
A gyanúm beigazolódott, az 5. Újlaki-hegyi EP-ig (4,4 km) még iszonyú sokat kellett menni felfelé, illetve nem is lett volna ez olyan vészes, hiszen már jártam erre többször, de így, hogy Piliscsaba óta már több mint egy 20-as a lábamban volt… Frinyó előre ment, mivel neki ez a kis szintemelkedés meg se kottyant, illetve ahogy láttam, kb. úgy közlekedett felfelé a hegyen, mintha vízszintes lenne, én meg túrabotra támaszkodva vonszoltam magam utána, és még egy nyugdíjas korú hölggyel se tudtam tartani az iramot, hááát ez van. Viszont a mászós rész után volt egy kis lazább rész, így a következő sziklás-köves domboldalon már jobban haladtam. Na, innen tényleg nagyon szép volt a kilátás, érdemes volt felmászni.
Az 5. EP-n Giziék adták a pecsétet, ők jó pár órát élvezhették a kilátást a hidegben. Viszont innen már szinte csak lefelé mentünk a CÉL-ig, kb 2,5 km-t. A célban megkaptuk az oklevelet és a pingvines kitűzőt, mellé fincsi zsíros kenyeret hagymával, virslit és teát. Lábaimat már alig éreztem, szerencsére innen már lejtős betonút vezetett a buszmegállóig. Láttuk, ahogy tőlünk legalább 100 méterre kanyarodik a busz, a biztonság kedvéért egy laza kocogással közelítettük, hátha ritkán jár errefelé. Szerencsére elértük. Az egyes villamoshoz szintén kellett nyomni egy sprintet, de 30 km után ennyi még belefért, vidáman integettem Fricinek az ablakból.
Tanulságok: 1. Nem árt rendesen felkészülni egy ilyen túrára, a mászásoknál nagyon hiányzott, hogy nem a hegyekbe járok futni. Ezentúl beiktatom a futóedzéseimbe a sportligeti szánkózó dombot is, mivel hiába bírja tüdővel az ember, ha gyenge a combja, vádlija 2. Előtte célszerű rendesen kialudni magunkat, és reggelizni indulás előtt. Illetve most már sejtem, mit érezhetnek a gyerekeim, amikor a családi túrákon rohanok elöl és piszkálom őket, hogy szedjék már a lábukat, mert sosem érünk fel… Köszi Frinyó, hogy bevártál, bármennyire is lassú voltam!
A túra jól sikerült, bőven szintidőn belül értünk célba, 7óra 10 perc alatt, és az eső is csak Kőbányán ért utol, útban hazafelé.
FGY.
