Az idei évet is, jó szokásunkhoz híven, a forraltboros túrával nyitottuk meg! Ráadásul egy kisebb jubileumot is elkönyvelhettünk, mivel ez volt az 5. év hogy ezt a túrát minden évben megtartjuk! Az idei évben a cél Pilisszentkereszttől Két- Bükkfa-nyereg volt.
A túra kiírása még arról szólt, hogy felmegyünk a Vaskapu sziklához, és míg a forraltbor elkészül egy kis ereszkedéssel, esetleg a résztvevők rátermettsége, kedve és affinitása alapján egy kis mászással ütjük el az időt a sziklataraj tövében! Hát ez nagyon nem így sikeredett! Előző este sorra mondták le a túrát azok az emberek, akik miatt igazából a mászó cuccot felvittem volna. Így itthon maradt a kötél és a többi, de milyen jó hogy így alakult! Utólag megtudva, a Vaskapu szikla a nittek ellenére évente csak egy napon mászható, és mi nem ezen a napon mentünk! Sajna nem ez volt az egyetlen „kellemetlenség” aznap! A reggeli találkozóról érdekes mód mindenki elkésett! Szerencsére ettől függetlenül nem késtünk le semmit, csak a reggeli kávé maradt ki a pomázi törzshelyen. A következő gikszer a leszállásnál volt: a térképhez képest eggyel több megállója lett a busznak a szurdokvölgyi tanösvényig! Ezt a bónusz kilométert az aszfalt mellett voltunk kénytelenek megtenni a tanösvény bejáratáig. Itt kaptam egy telefont, hogy van 2 későnk, akikkel itt kellett volna találkoznunk. Végül eljött az ideje hogy belevágjunk túránk gondtalan részébe! Ahogy elindultunk a tanösvényen szebbnél szebb formák közé keveredtünk a szűk szurdokvölgyben. A patak az idei évre jellemző módon kicsit megnehezítette a dolgunk, mivel több helyen is elmosta a fahidakat, de ezeket a helyeket természetesen nagyobb probléma nélkül „áthidaltuk”. A számítotthoz képest kicsit sokat időztünk a Triász kori dachseini mészkövek társaságában, de így legalább a két későnk is sikeresen beért minket, és innen már teljes létszámmal folytattuk utunk. Egy kis rám jellemző kalandozás következett a Magas-hegyre. Mikor minden utat és csapást mellőzve feljutottunk a csúcsra tartottunk egy rövid pihenőt, és már róttuk is tovább a kilométereket! Egy bokros-bozótossal szegélyezett szakasz következett, ami kicsit lehangolóbb része volt utunknak, mivel véget nem érőnek hatott az egyhangúságával, ellenben ezen a szakaszon nagyon szép rálátásunk volt Pilisszentkereszt egészére! Beérve a Vaskapu völgybe kicsit felderült mindenkinek a kedve. Elérve az elágazást, ami a sziklához vezetett volna fel minket, úgy döntöttünk kihagyjuk azt a jó órás kitérőt és azt a cirka 200m szintet, és a Mária pad felé megyünk tovább a Z-on, lévén hogy kezdtünk kicsúszni az időből, és a bor is még ott lötyögött a hátamon. A pihenőt elérve, ránk nem jellemző módon, mindenki jólesően rogyott le egy szusszanásra, a padokra! Miután kicsit magunkhoz tértünk, elkezdtük megrakni a tüzet, bográcsállványt készíteni, és volt, aki még nyársat is. Mikor megforrt a bor, konstatálnom kellett, hogy életem legszörnyűbb forraltborát sikerült összehoznom aznap! Kaptam is érte az értetlenkedő megjegyzéseket bővével, bár egyvalakinek azért ízlett a csapatból! Hosszadalmas cihelődés után elindultunk a Két-Bükkfa nyereg felé. Az Ördöglyuknál is eltűnődtünk egy kis ereszkedéses-mászásos program lehetőségéről, de sajna az engedélyek beszerezhetetlensége miatt ez is megrekedt ötlet szintjén. Végül a legrosszabbkor értünk a parkolóhoz: épp látunk elmenni a buszt! Sajna így egy órát kellett várnunk a következőre, amit volt, aki a shaolin falu meglátogatásával, volt, aki a tájékoztató táblákkal ütötte el ezt a holtidőt. Visszaérve Pomázra bepótoltuk a reggel kimaradt kávét. A pultos csaj „meg is szólt” minket: se eső, se fagy, egyenesen jó idő van, és mi mégis itt vagyunk! Végül szokatlanul nagy tömegben HÉV-eztünk vissza a Batthány térre, ahol feloszlott kis csapatunk.
A vesszőfutásnak ható negatívummennyiség ellenére, egy nagyon jó hangulatú, nem túl nehéz (bár a sár eléggé megviccelt itt-ott minket), és élménnyel teli napot kerekített nekünk ez az évnyitó túrácska!