Tisztelt Túratársak!
Egyesületünk 2024. szeptember 15-24. között 10 napos autóbusztúrát szervezett Szerbián keresztül Boszniába többszöri Horvátországi kiruccanással.
Költő-Tóth Magdolna és Polcz György boszniai útitársaink a 10 napos autóbusztúránkon nagyon sok fényképet készítettek, amelyeket megosztottak túratársainkkal.
Kis segítséget adok az egyes helyszínek felismeréséhez:
Először utazás közben Szerbiában Oplenacban megtekintettük a szerb királyi család mauzóleumát.
Második napon indulva Zlatiborból kipróbáltuk Európa leghosszabb felvonóját a Gold gondolát, majd sétáltunk Zlatibor központjában.
Ezután a különleges Stopica barlangot tekintettük meg, majd végül rövid séta keretében Sirogojnóban a Skanzent látogattuk meg.
A harmadik napon elindultunk Boszniába Szarajevó felé, útközben az érdekes Mokra Gorát Kusturica faluját, Drevengradot látogattuk meg, majd rövid sétát tettünk a hegyek lábánál lévő Dobrun kolostorban, végül Visegradon sétáltunk Andricgradban, Ivo Andric Nobel-díjas író tiszteletére felépített városrészben, majd megcsodáltuk és átmentünk a több mint 500 éves Szokoli Mehmed pasa által építetett 11 lyukú hídon, végül megérkeztünk Szarajevóba Bosznia fővárosába.
A negyedik napon városnézés tartottunk Szarajevó belvárosában magyar nyelvű idegenvezetéssel, közben Gazi Huszrev bég mecset, Szerb Ortodox Templomot, Jézus Szíve Katedrálist és a Latin-hídat néztük meg, séta sétáltunk és vásároltunk a Bascsarsija bazárban, végül – kabinos felvonóval felmentünk a Trebevics-hegyre, ahonnan megtekintettük felülről a várost és megnéztük a korábbi téli olimpia helyszíneit.
Az ötödik napon Neumba utazunk útközben magyar idegenvezetővel Mostarban zuhogó esőben az Öreg-hidat és a az óváros megtekintettük meg,
majd Blagajban a hajdani érdekes derviskolostor meglátogattuk meg, végül Pociteljnél a vár alatt rövid fotósétára álltunk meg. A további napokon Neumban a Poseidon szállóban lett a szállásunk.
A hatodik napon Horvátországba Dubrovnyikba utaztunk, ahol idegenvezetővel a várfalat, a Ferences kolostort, a Rektori palotát és a csodálatos Óvárost néztük meg, majd hajókirándulást szerveztünk a várfal alatt, ahonnan lehetőségünk volt a gyönyörű várost alulról is megcsodálni.
A hetedik napon elutazunk a különleges Kravica-vízesésekhez, melyet kis Plitvice néven is emlegetnek, majd elutaztunk Medjugorje zarándokhelyre és kegyhelyre, ahol rövid séta keretében tekintettük meg a látnivalókat, végül Hutovo Blato Nemzeti Parkot látogattuk meg, ahol hajókirándulás keretében ismerkedtünk Európa egyik legnagyobb madárrezervátumával.
A nyolcadik napon újból Horvátországba utaztunk, ahol először Mali Stonban megmásztuk a híres városfalat, majd Orebicsbe utaztunk, ahonnan áthajóztunk Korcsula szigetére, az adriai tenger gyöngyszemére. Korcsulán idegenvezető kíséretében sétáltunk az 500 éves óvárosban, közben megtekintettük a Püspökpalotát, a Szent Márk Székesegyházat és végül Szabó Lőrinc emléktábláját. Ez után visszahajóztunk a szárazföldre, és az új hídon áthaladva utaztunk vissza Boszniába Neumba. Mindig nagy élmény volt a nem schengeni hátátlépés.
A kilencedik napon először idegen vezetővel a sziklafalba a 15. században épített Zavala kolostort jártuk be, majd megtekintettük a szintén műemlék Tvrdosi kolostort is. Ez után Trebinjébe a műemlék középkori Óvárosba utaztunk. Először a város fölötti hegyen található Hercegovacka Gracanica szerb ortodox templom látogattuk meg, innen is megnéztük a város 50 éve műemlék hídját, majd sétáltunk az Óvárosban és újból megnéztük közelről a városka középkori hídját. Ezzel az utazásuk aktív programjai befejeződtek.
Tizedik napon már „csak a kb. 900 km-es” hazautazás várt ránk!
A képeket az alábbi linkre kattintva lehet megtekinteni:https://photos.app.goo.gl/ft37h7HcG3orm9T39
Kellemes szórakozást és fénykép nézegetést kívánok!
Üdvözlettel: Kovács Tamás szakosztályvezető




