1. nap
Időben és ráadásul kellemes időben érkeztünk Alsó-Ausztria székhelyére, St. Pöltenbe, ahol tettünk egy hosszabb sétát az óvárosban. A Rathaus és a Schubert-ház után A 350 éve született jeles építész, Prandtauer itteni főművét, a Dómot tekintettük meg, majd a hozzá tartozó kolostor kerengőjének a rózsakertjébe is beleszagoltunk.
Tetszett még a pletykáló asszonyok szobra a Herrenplatzon és a Bécsben található Szecesszió Házának alkotója által épített lakóház, amit egy orvos rendelt meg tőle (Mivel egy orvos mindig rendel…).
Lilienfeld következett, ahol az impozáns, fekete-arany barokk belsővel rendelkező templomba mentünk, majd felsétáltunk egy kilátóhoz, ahonnan jól láthattuk a környező tájat. Elindultunk a Kálvária-domb felé, de csak nem akart felbukkanni, ezért Szabó Balázs visszafordította a társaságot, nehogy kifussanak az időből. Kozma Lacival még próbálkoztunk egy darabig, de egy idő után meggyőzött, hogy nekünk is fel kell hagynunk a kereséssel, mert elkésünk. Ez be is következett, már mindenki a buszban ült, igaz csak 2-3 perccel léptük túl a megbeszélt időt. Megúsztuk sárga lap nélkül.
Megálltunk még Annabergnél, az itteni templom nevezetessége egy XIII. századi fából faragott szoborcsoport, ami Annát, Jézust és Szűz Máriát ábrázolja.
Ezután Lackenhofban elfoglaltuk szálláshelyünket. Sokkal könnyebb dolgunk volt, mint 1552-ben az Eger várát elfoglalni akaró törököknek, mert minket nem forró szurokkal, hanem meleg fokhagymalevessel vártak az itt szorgoskodó nők, és azt se a nyakunkba öntötték, hanem egy nagy tálban tették elénk az asztalra.
A szálloda magyar tulajdonban van, a személyzet is magyarokból áll. A szobák kényelmesek, és nagyszerű a kilátás.
A németek kilátásai is jók voltak a spanyolok ellen, de végül kikaptak, amint azt az Orionosok jelentős hányada láthatta a tévén– vacsora utáni programként.
2. nap
Reggeli után busszal indultunk az Ötscher 1893 méter magas csúcsának a meghódítására. Először a Libegőhöz hasonló kabinlifttel emelkedtünk 590 métert, majd jött a gyalogtúra, melynek során 1,5 km.-en belül 475 m. szintemelkedés várt ránk. A társaságnak kb. a fele végig is jött. Elsőként Attila, a sofőrünk ért fel, aki Rojcsek Gusztihoz hasonlóan, szívesen vett részt a gyalogtúrákon, ha tehette.
A csúcson remek kilátás, egy holló és egy paplanernyős várt ránk. Mikor az utóbbi kettő elszállt, mi is elindultunk lefelé, hogy aztán busszal elmehessünk a Lunzer Seehez, ami egy szép, hegyek közé zárt tó.
A csapat nagyobbik fele hajóra szállva, vagy gyalogosan járta körbe a vizet, a kisebbik fele–ez én voltam–elindult gyalog a kb. 10 km.-re lévő szállásunkra, természetesen a tó körbe járása után. Nem bántam meg, jól jelzett utakon, szamócát szedegetve, gond nélkül értem haza, jóval a vacsora előtt.
3. nap
Wienerbruckból indultunk, hogy az Ötschergraben Mira vízesésig terjedő szakaszát bejárjuk. Igen meleg időben vágtunk neki a vízesésekkel tarkított, pompás szurdoknak, ahol azért lényegesen elviselhetőbb volt a hőmérséklet, mint a nyílt terepen. Attilával előre siettünk, és az Ötscherhiasnak nevezett pihenőhelyen vártuk be az utánunk jövőket. Szóltam Balázsnak, hogy négyen elmegyünk a Mira vízeséshez, ami ugyan a tervezett program része, de tartottam tőle, hogy a valóban nem könnyű terepen sokan csak igen lassan tudnak haladni, így ez kimaradhat.
Sejtésem beigazolódott, ezért feleségemmel,Attilával és Birkás Gézával a szép, fátyolszerű vízesés megcsodálása után nagyobb sebességre kapcsoltunk, hogy a plusz 3 km.-t ledolgozva beérjük a többieket. Egy nagy emelkedő után ez sikerült is, így együtt mehettünk az Erlaufklauseból induló erdei vasúthoz, ami visszavitt minket a starthelyünkre.
Mariazell volt a következő állomás, ahol eleinte keserű pillanatokat éltünk át. Igaz, emiatt senki nem panaszkodott, ugyanis a híres, helyben készült gyógyfüves gyomorkeserűket kóstolgattuk, .miközben Kománé Gréti tolmácsolásával megismerhettük a cég történetét is. Utána lehetett vásárolni az italokból, poharakból és egyéb emléktárgyakból.
Ezt követően betértünk a híres templomba, ahol 1991-ig, Esztergomba történő hazatéréséig nyugodott Mindszenty bíboros. A sír most is megvan, sok, nemzeti színű szalaggal ellátott koszorú található körötte.
Az amúgy látványos városban már szenvedrünk a melegtől, így jól jött Gréti ajánlata, hogy feltétlenül nézzünk be a helyben főzött sört kínáló közeli sörözőbe.Tamással nem is késlekedtünk, és nem bántuk meg. Hangulatos berendezést és egy kecskeméti csapost találtunk bent, a sör pedig valóban extra finom volt.
Miután így felüdültünk, még egy üdítő program várt ránk, elbuszoztunk az Erlauf névre hallgató tóhoz. Legtöbben a lábáztatásig jutottak, egyedül Ica fia, Tamás vetette magát a nem túl meleg vízbe.
Vacsora után sétáltunk egyet Lackenhofban. Találtunk egy szállodát, ahol úgy jelzik a hómagasságot, mint Budapest belvárosában az 1838-as nagy árvíz szintjét egyes épületeken. Az 1944-es év tartja a csúcsot, 354 cm.-rel, de tavaly is 309 cm.-es volt a hó, ezzel 2009 a bronzérmes helyre jött fel.
4. nap
Első túránk a Treffling vízeséshez vezetett. Sokáig az azonos nevű patak mellett mentünk, majd jött egy emelkedő, hogy aztán a vízeséssel együtt zúduljunk lefelé, nem átvéve annak tempóját, természetesen.
Ugyanazon az úton mentünk vissza, az odafelé látott mókus már rég eltűnt, ám az összedőlt faházat most jobb aspektusból lehetett megörökíteni. Kellemes, szép túra volt.
Miután Tamás felmérte, hogy meglehetősen nagy az egyes tagok fizikai állapota között a különbség, két lehetőséget hirdetett ki 2.programként. Aki vállalt még egy hosszabb túrát, az mehetett Szabó Balázs vezetésével a Hinter Tormauerbe, a többiek Tamással egy szép kilátóhelyet kereshettek fel, ahonnan a szurdokba is be lehet látni.
12 vállalkozó szellemű ember jött az Erlaufbodenből induló, hosszabb túrára, ami szintén egy szurdokban vezetett Itt is szép vízesések ömlöttek a patakba, ám az út könnyebben járható volt az előző napinál. Láttunk igen furcsa, pöttyös fákat, ezeken–nagy valószínűséggel–a csigák okozták a különös mintákat, mert szokatlanul sok volt belőlük a fák törzsén.
Wienerbruckban találkozott a két csoport, ahonnan némi sörözés után elindultunk az Erlauf Seehez fürödni, de ezzel,sajnos, befürödtünk. A nagy meleg és a szombat együttes hatásaként iszonyú tömeg lepte el a tó partját, az összes parkolóhely foglalt volt, nem tudtunk sehol megállni. Vis maior–visz tovább a busz.
Neuhausnál azért megálltunk egy rövid időre, hogy felvételeket készíthessünk a templomról. Néhányan locsolták magukra az itt folyó patak vizét, hogy legalább a fürdés illúziója meglegyen.
Korán megérkeztünk a szállásunkra, ahol egy embert kivéve, mindenki várta a vacsoraidőt. Ez az egy kivétel Kozma Laci volt, aki elindult az Ötscher öccsét, a Kis /Kleiner/ Ötschert megmászni. Nem akármilyen feladatra vállalkozott, mert bár a távolság, ha megtalálja az optimális útvonalat, csak 3-4 km., a szintemelkedés viszont 743 méter. A vacsoráról ugyan lemaradt, de a Németország–Uruguay meccs vége előtt–3/4 10 tájékán–megérkezett, Tamás nagy megkönnyebbülésére. Laci azért megkapta másnap a sárga lapot, mert nem szólt tervéről a „játékvezetőnek”. Igaz, egy dicséretet is bezsebelhetett a remek sportteljesítményért.
5. nap
Reggeli után elbúcsúztunk lackenhofi szállásunktól, ahol az ebédlőben és a szobákban is jól lehetett lakni. Erre a napra is maradt egy néznivaló, ez pedig a már St. Pöltennél említett Prandtauer legismertebb alkotása, Európa legnagyobb bencés kolostora, a melki apátság.
Mivel a belépőjegyen megjelölt időpontig volt még 40 perc, az apátság kertjébe menekültünk a nagy meleg elől. Az egyházi kincsek és a patinás könyvtár bejárása után megérkeztünk a világhírű templomba, amiben a barokkra jellemző túlzsúfoltság egyáltalán nem bántó, az oltár, a szószék és az orgona pedig különösen látványos.
Egy lépcsősoron lejutottunk a kolostor alatt fekvő városkába, ahonnan még szembetűnőbb az épületegyüttes monumentalitása. Nem csoda, hogy uralja a városképet, hiszen főtengelyének hossza 320 méter.
Ezzel a lenyűgöző látvánnyal és egy némileg enyhülést adó fagylalttal fejeztük be a nagyszerűen sikerült ausztriai kiruccanást.
Köszönet érte a szervezőknek és valamennyi lelkes résztvevőnek!
Kovács Tamás – Rácz Frigyes
