Szombaton a nagy meleg ellenére, szép számú résztvevő várokozott a csömöri HÉV állomásán, hogy egy kellemeses kirándulással emlékezzen a közelmúltban elhunyt Nyikos Sándor túratársunkra.
A péceli túratársaink megérkezését követően a Kálvária-hegyen keresztül elindultunk Mogyoród felé. Lefelé egy zegzugos bozótoson keresztül értük el a csömöri patakot, innen a Mogyoródi úton keresztül értük el Csömör határát. Ezen a szakaszon a fakitermelések áldásos hatásaként magunkon éreztük a nap akadálytalan sugarait, de ez mit sem szegte a kedvét a lelkes csapatnak. Útközben a Mária-képes oszlop megtekintését követően egy erdős rész végén feltűnt előttünk a Magyarország egyik építészeti remeke a Hungaroring.
Mogyoród határában felkerestük Juhász Jácint színművész – aki Mogyoród díszpolgára volt – síremlékét, majd megérkeztünk Mogyoród főterére. Itt elváltunk néhány túratársunktól, a többiekkel meg enyhítvén a szomjúságunkat betértünk egy hangulatos borospincébe.
A tulajdonos felesége, és lánya jóvoltából a kiváló borok mellett zsíros kenyér, és aprósütemény várt bennünket. Néhány pohárka bor elfogyasztása után, folytattunk utunkat a Szent László kilátó felé. A meredek kaptató leküzdése után, megcsodálhattuk a mogyoródi térség panorámáját. Itt rövid pihenő után a mogyoródi HÉV állomása felé vettük az irányt.
Lábunkban kellemes fáradsággal, a szívünkben a megemlékezés meghittségével szálltunk fel a HÉV-re, és Budapest felé vettük az irányt.
Krónikás: ifj. Lendvai István




